Human Resources
Felkészülés a jövőre
Olyan környezetet teremtünk, amely egyaránt lehetőséget ad arra, hogy hozzájárulj üzleti céljaink megvalósításához, valamint arra, hogy elérd a személyes- és karriercéljaidat. A jövőre is felkészülünk, és a vezetói viselkedés elnevezésű kezdeményezésünk a vezetők következő generációjának beazonosítását célozza.
A HR osztályon dolgozva nem csupán része leszel az Unilever kultúrájának – segíthetsz is kialakítani azt. Mindaz, amit teszünk, a szervezet összes tagját, rajtuk keresztül pedig a fogyasztót is érinti.
Változatos pozíciók
A HR feladata annak biztosítása, hogy magasan képzett, kiváló munkavállalók dolgozzanak a szervezet minden területén. Ezen belül számos lehetőség áll nyitva előtted, amelyek három szélesebb területre oszthatóak:
A HR üzleti partnerek
A HR üzleti partnerek azonosíták az üzleti igényeket, így lehetővé téve a megfelelő stratégiák kifejlesztését, irányítását és alkalmazását. Biztosítják, hogy megfelelő szerkezet, kultúra, ember és képesség legyen a megfelelő helyen, így pozitív munkakapcsolatok alakulhassanak ki.
A HR szakértői csoportok
A HR szakértői csoportok szabályzatokon, folyamatokon, rendszereken és eszközökön dolgoznak, amelyek lehetővé teszik minden egyes üzleti terület számára a tehetséges munkaerő bevonzását, kiválasztását és fejlesztését. Kapcsolatot biztosítanak a világszínvonalú külső szakemberekkel és ellátnak bennünket követendő példákkal az iparágból.
A HR szolgáltatások
A HR szolgáltatások biztosítják és fejlesztik az olyan szolgáltatásokat, mint a bérszámfejtés, a toborzás, nyugdíjak és a juttatások. Követik, megfigyelik és szoros korlátok között tartják a szolgáltatások teljesítményét, hogy ezzel az elvárt minőséget és az optimális költségeket biztosítsák.

