Mosolyogj önfeledten!
Egy széles mosoly hatására mi is jókedvre derülhetünk, hiszen a nevetés ragadós. Legyen önbizalmunk, és derítsük jókedvre a világot!
Fogunk helyett az egyéniségünk legyen színes!
A vidám emberek sikeresebbek és boldogabbak. Persze az is előfordulhat, hogy nem, de annak tűnnek, mert vidámak, és így feltételezzük róluk, hogy minden a helyén van az életükben. Egy széles mosoly hatására mi is jókedvre derülhetünk, hiszen a nevetés ragadós, és egy kicsit még irigykedhetünk is a másik csodálatos mosolyára. Főleg akkor, ha mi történetesen nem merjük kivillantani a fogsorunkat, mert nem vagyunk elégedettek vele, és a gyönyörű mosoly helyett pasztellszínekben pompáznak a fogaink. Nem is tudjuk pedig, hogy mennyivel szerencsésebbek vagyunk, mint akár a néhány évtizeddel korábban élő felmenőink. A fogápolással ugyanis sok évezreden keresztül hadilábon állt az ember, és csak az utóbbi időben van lehetőségünk arra, hogy tegyünk azért, hogy gyönyörű fogsorral büszkélkedhessünk.
Ami a mosoly mögött van
A fogfehérítés tehát a mai ember luxusa, pedig a szépséghez hozzátartozik az önfeledt mosoly. A rizsporos parókák, a szépségflastromok és abroncsos ruhák korában kiváltság és egyben szerencse volt, ha egészséges és fehér fogakkal büszkélkedhetett valaki. Ami régen elromlott, az úgy is maradt.
A fogak állapotát és színét a genetikán kívül, ami eredendően meghatározza, hogy milyen minőségűek a fogaink, számos külső tényező is befolyásolja. Ráadásul, ahogy öregszik az ember, úgy sárgulhat el a legszebb, legfehérebb fog is, éppen ezért, különös gonddal kell óvnunk azokat.
A fogak elszíneződéséért számos dolog lehet felelős, nemcsak az idő és a genetika. Sokszor önmagunk nagyobb kárt teszünk bennük, mint az előbbi két tényező együtt, így jó vagy rossz szokásaink is felelősek szégyenlős mosolyunkért. A fogakra lerakódott lepedék nemcsak szuvasodáshoz, hanem azok elszürküléséhez, elsárgulásához is vezethet. A fogkő makacs ellenfél, ugyanis nehéz eltávolítani, ráadásul szintén ludas a sárgulásban, akárcsak az elgogyasztott ételek és italok.
Fogszínezők
A klasszikus fogszínezők egyike a kávé és a tea, melyeket bizony nehéz megvonni magunktól, ha rendszeres fogyasztói vagyunk. Egy pillanatnyi boldogság azonban hosszú távon nyomokat hagyhat fogainkon. Hasonló elszíneződést okozhat a vörösbor, a kóla, és a dohányzás is.
A mai kor emberének nem kell egész életén át viselnie a fogait ért károk nyomait, ráadásul már nagyon gyors és látványos eredményt tudunk elérni, akár a saját fürdőszobánkban is. A Signal White Now fogkrém, amellyel már az első fogmosás után látványos eredményt érhetünk el *, és emellett fokozatos fogfehérítő hatással is rendelkezik. Segítségével már nemcsak kevés ember kiváltsága lehet a vakítóan fehér fogsor. Legyen önbizalmunk, és derítsük jókedvre a világot!
* 78 alanyon végzett klinikai vizsgálat az azonnali optikai fehérítő hatás mérésére. Az azonnali fehérítő hatás ideiglenes.



