Híreink

Az Unilever Magyarország legfrissebb sajtóközleményei. A korábbi évek híreit a baloldali menüpontban találod.

 

Híreink

Lendületesen nőtt az Unilever forgalma a harmadik negyedévben
07-11-2011:

A feltörekvő piacok teljesítményének, a technológia-vezérelt innovációs tevékenységnek, valamint az elmúlt időszak cégfelvásárlásainak köszönhetően a piaci átlagot meghaladó forgalom-növekedésről számolt be az idei harmadik negyedév után a brit-holland tulajdonú Unilever csoport.

Az Unilever átadta a 40. Delikát8 játszóteret
07-10-2011:

A rászoruló kistelepülések idén is nagy számban vettek részt a Delikát8 Főzzön játszóteret! kampányában, akik közül idén  Szuhogy, Valkonya, Martély, Egyek, Dág, Kétsoprony, Nagykozár és Berettyóújfalu örülhet a vadonatúj játszótérnek. A 40. játszóteret Berettyóújfalu nyerte, ahol a játszótéravató ünnepségen Farkasházi Réka és Vince Ottó köszöntötte a gyermekeket, valamint rövid beszédben köszönte meg a beruházást a város polgármestere Muraközi István.

Fogyasztóival összefogva fenntarthatóságban legyőzhetetlen az Unilever
05-10-2011:

2011. október 5., Budapest - Tizenharmadik egymást követő alkalommal idén is az Unilever nyerte el a legjobb helyezést az Élelmiszer Gyártók kategóriájában a Dow Jones Fenntarthatósági Indexén (Dow Jones Sustainability Index – DJSI). A szegmens átlaga mindössze 45%-ot ért el az Unilever kimagasló összesített 81%-val szemben.

Fuss az egészségedért!
29-09-2011:

Október 8-án, szombaton rajtol az I. Unilever Futás Nyírbátorban. Az első nevező Kovács Rita Európa-bajnok és Világkupa-győztes úszónő. Mindazok, akik ezen a napon az úszóbajnokkal együtt  rajthoz állnak, nem csupán saját egészségükért futnak, de részvételükkel Nyírbátor egészségügyi intézményeit is támogatják. A futás mellett délután családi és gyermekprogramok is várják a résztvevőket. Az I. Unilever Futás ingyenes SP koncerttel zárul.

A válság előtti időket idézi az Unilever eredménye
04-08-2011:

Az idei második negyedévben is töretlen volt az Unilever csoport növekedése, így a brit-holland tulajdonú fmcg-óriás négy százalékot meghaladó bevétel-, illetve kilencszázalékos nettó nyereség-bővülést ért el 2011 első hat hónapjában. A növekedés motorját továbbra is a feltörekvő piacok jelentik.

2,2 milliárdos beruházás a veszprémi jégkrémgyárban
15-07-2011:

Az Unilever Magyarország Kft. Veszprémi (Algida) Jégkrémgyárában egy 2,2 milliárd forint összértékű beruházásnak köszönhetően nagyobb kapacitású hűtőházat építenek, és korszerűsítik az ehhez kapcsolódó épületeket. A fejlesztéshez az Unilever az Új Széchenyi Terv Közép-Dunántúli Operatív Program keretén belül nyert el támogatást.

Unilever: vezér a fenntarthatóságért folytatott harcban
10-06-2011:

A legetikusabb vállalatokat kutatta az a nemzetközi felmérés, melyen az Unilevert első helyre rangsorolták kiemelkedő teljesítmény kategóriában. A rangos elismerés odaítélésében meghatározó szerepet játszott a vállalat közelmúltban elindított Fenntartható Életmód Terve is.

Az Unilever kiáll az esélyegyenlőségért
27-05-2011:

Az Unilevert az esélyegyenlőség és sokszínűség terén elért eredményeiért díjazta az mtd Tanácsadói Közösség. Az újonnan alapított Sokszínű Szervezet TOP 10 díj egy országos benchmark kutatás eredményein alapul.

Világméretű séta az éhezés ellen
25-05-2011:

Az Unilever Magyarország munkatársai idén is részt vesznek a Walk the World sétán, mely május 29-én, gyereknapon 10 órakor indul a Normafától. Az elmúlt évek során a vállalatcsoport több ezer alkalmazottja, mintegy ötven országból csatlakozott a sétához hogy felhívja a figyelmet a gyerekkori alultápláltság világméretű problémájára, és adománygyűjtéssel járuljon hozzá az éhínség elleni küzdelemhez. A tavalyi évben az Unilevernek 4 millió euróval sikerült támogatnia a programot.

Ismét nyereséges negyedévet zárt az Unilever
28-04-2011:

Az értékesítési bevételek további növekedéséről számolt be első negyedéves pénzügyi jelentésében az Unilever. Míg az európai piacok továbbra is kedvezőtlen környezetet jelentenek, a brit-holland tulajdonú fmcg-vállalat Ázsiában, Afrikában és Közép-Kelet-Európában a csoportszintű forgalom-bővülést többszörösen meghaladó emelkedést regisztrált.

2011-ben, az Unilever jóvoltából minden mentőautóban lesz defibrillátor
20-04-2011:

Lezárult a „Segíts okosan!” 2011-es programja. Idén több, mint 21 millió forintot kap az OMSZ az Unilever és a fogyasztók jóvoltából. Egyedülálló kezdeményezés, egyedülálló siker, minden magyar ember érdeke: „Legyen minden mentőautóban defibrillátor!”. A fenti céllal indította el „Segíts okosan!” programját 2009-ben az Unilever. A kitűzött célt három év alatt sikerült megvalósítani, a cég összesen csaknem 110 millió forint adománnyal támogatta az Országos Mentőszolgálatot.

Környezetbarát jégkrém-hűtőházat adott át az Unilever Veszprémben
09-04-2011:

Az Unilever alvállalkozója beruházásának köszönhetően új energiatakarékos, környezetbarát mélyhűtő csarnok épült fel az Unilever leányvállalataként működő Multifrozen Kft. veszprémi telephelyén. A fejlesztés egy új jégkrémértékesítési depó és a legújabb élelmiszerbiztonságtechnikai előírásoknak megfelelő energiatakarékos és környezetbarát mélyhűtőcsarnok megépítését foglalta magában.

Az Unileveré „Az év trade marketing csapata”
03-03-2011:

Az Unilever nyerte el “Az év trade marketing csapata 2010” díjat a POPAI Magyarország és a magyar Trade Marketing Klub által meghirdetett versenyen. Az elismerésben részesült csapat munkái közül kerültek ki az utóbbi idők legnépszerűbb Unileveres programjai, a Segíts okosan! és a Főzzön játszóteret! is.

Új vezérigazgató az Unilever Magyarország élén
14-02-2011:

2011 elejétől Moti Keren tölti be az Unilever Közép-Európa vállalatcsoport vezérigazgatói posztját. Az új vezető Herman Verstraetent váltja a budapesti régióközpont élén. Az elmúlt 20 évben Keren különböző vezető pozíciókat töltött be az Unilevernél többek között az Egyesült Királyságban és Izraelben, széleskörű szakmai tapasztalatot szerezve az FMCG szektorban.

Segíts okosan! - 2011
10-02-2011:

Magyarországon óránként három ember hal meg hirtelen szívmegállás miatt, pedig azonnali segítségnyújtással naponta akár több tucat életet is meg lehetne menteni. Az Unilever Segíts okosan! programja március végéig ismét – a  tavalyi céloknak megfelelően – folytatja az életmentési ismeretek széleskörű terjesztését és az Országos Mentőszolgálat munkájának támogatását.

A piaci átlag felett teljesített tavaly az Unilever
03-02-2011:

Dinamikusan növelte forgalmát 2010-ben az Unilever. A brit-holland fmcg-óriás valamennyi üzleti célkitűzését teljesítette tavaly és a kedvezőtlen piaci környezetben is erőteljesen javította pénzügyi eredményeit. A commodity-árak második negyedéves növekedése és egyes piacok gyengélkedése ellenére az Unilever valamennyi régióban a piaci átlagot meghaladó növekedést produkált.

Elérhetőségeink

Ha a sajtóközleményeinkben szereplő információkon túl továbbiakra van szükséged, az alábbi elérhetőségek valamelyikén tudsz kapcsolatba lépni velünk:

Telefonszám: 0036 1 465 9476
Fax: 0036 1 465 9202
E-mail:  beata.vince@unilever.com

Levelezési cím
(központi iroda címe):

Unilever Magyarország Kft.
1138 Budapest
Váci út 182.
Magyarország

Az Unilever nemzetközi hírei

Az Unilever nemzetközi híreit az Unilever globális weboldalán találod.

 

Hírek az Unilever globális weboldalán