Knorr logó

Knorr

Termékeink ízeit a Knorr séfek gondosan válogatott alapanyagokból, legjobb tudásuk szerint alkották meg. A felhasznált zöldségeket, fűszereket a nap sugarai a szabadban érlelték meg, a legérettebb állapotukban takarították be és szárítással tartósították.

A jó ételek elismerése

A Knorr sikerének titka az ételek szenvedélyes szeretete – ez az oka annak, hogy a Knorr az Unilever vezető élelmiszer márkája. A ma már világszerte ismert és elismert Knorr márka levesek, leveskockák, fűszerkeverékek, szárazalapok, mártások és további termékek széles körét kínálja Magyarországon is.

Hogyan is kezdődött minden...

Minden akkor kezdődött, amikor az alapító, Carl Heinrich Knorr elkezdett kísérletezni fűszerek és zöldségek szárításával, hogy megőrizze azok természetes ízét és tápértékét. 1838-ban megalapította gyárát az első Knorr termék előállítására, amit Erbswurstnak, azaz borsókolbásznak hívtak. Ez az önmagában vagy főzve is fogyasztható fűszeres borsóleves koncentrátum főleg gyári munkások gyors étkezését tette lehetővé. 1873-ban Heinrich Knorr már porleveseket készített, melyeket egész Európában árultak. 1885-re pedig félkész ételeket fejlesztett ki.

2000-ben a Knorr márka az Unilever tulajdonába került a Bestfoods-szal történt összeolvadás keretében. Az Unilever világszerte jelentős befektetéseket hajtott végre, hogy a Knorr márkanév alatt számtalan terméket bevezessen, illetve megújítson. Így gazdagodott a hazai portfólió például az extra instant levesekkel, a krémlevesekkel.

2013-ban a Knorr márka 175. születésnapját ünnepelte.

Termék információ

What's in our products?

Ha szeretnéd tudni, hogy mit tartalmaznak tisztítószereink és kozmetikumaink, kérjük, válaszd ki a Hungary opciót az alábbi listából:

Fogyasztói kapcsolatok

Argentina

Unilever Belgium N.V.
Humaniteitslaan/Boulevard de l’Humanité 292
1190 Brussel/Bruxelles
Belgium

Av. El Dorado No 69 B-45
7 Floor. Corporate Center building
Bogotá
Colombia

Foods
T: 018000 527517

Home & personal care
T: 018000 513130

Unilever Danmark A/S
Ørestads Boulevard 73
2300 København S

Unilever France S.A.
20 rue des Deux Gares,
92842 Rueil Malmaison Cedex

Unilever Deutschland  
GmbH
Konstantin Bark 
Am Strandkai 1
20457 Hamburg

+49(0)40-3493-3520
www.unilever.de

Hindustan Unilever Limited
Unilever House, B. D.
Sawant Marg
Chakala, Andheri (E)
Mumbai - 400 099

Unilever Japan Head Office
Nakameguro GT Tower (Reception 22F)
2-1-1
Kamimeguro, Meguro-ku
Tokyo
153-8578

Unilever Tea Kenya Limited

Kericho-Nakuru Road

P.O.Box 20 – 20200

Kericho, Kenya

Unilever (Malaysia)
Holdings SDN BHD
Level 33-35, Menara TM 
Jalan Pantai Baru
59200 Kuala Lumpur
PO BOX 11015 
50732 Kuala Lumpur
Malaysia  

Unilever N.V. Weena 455
PO Box 760 3000
DK Rotterdam
Netherlands

Martin Linges vei 25,

1364 Fornebu, Norge

Unilever Jeronimo Martins Lda.
Largo de Monterroio
Mascarenhas 1
1099-081 Lisboa
Portugal

Unilever de Puerto Rico
Professional Offices Park
997 San Roberto Street, Suite 7
San Juan, PR 0096

Unilever South Central Europe SA
Baneasa Business & Technology Park
42-44 Bucuresti-Ploiesti street
Building B
4th floor
District 1
013696 Bucharest
Romania

Unilever Vietnam
156 Nguyen Luong Bang Avenue
Tan Phu Ward, District 7
Ho Chi Minh City
Vietnam

Vissza az oldal tetejére