Az Unilevernél – a legtöbb nagyvállalathoz hasonlóan – a sokszínűség támogatása egy kiemelten fontos prioritásunk és alapértékünk. Nagy márkáink, mint például a Ben&Jerries, az Axe vagy a Dove globális márkakommunikációiban folyamatosan képviselik és támogatják a Diversity & Inclusion egyes témáit; ideértve akár a vallási, nemi, szexuális vagy származás beli különbségeket.
A Diversity Talks elnevezésű programot először szerveztük meg Magyarországon. A kollégáink által legnépszerűbbnek szavazott témák alapján három héten át külsős vendégelőadókkal, szakértőkkel és érintettekkel jártuk körbe az alábbi témákat: Generációs különbségek (Steigerwald Krisztián generációkutatóval), Férfi – női egyenlőség (dr. Primecz Henriett viselkedés kutató egyetemi professzorral) valamint a sokszínű családok témáját (Pál Marci szivárvány apukával, valamint két kollégánkkal akik mozaik családot és meddőségi gonddal küldő családot képviseltek).
A program házon belül nagyon sikeresnek bizonyult, hiszen mindhárom előadást több mint százan látták, a kelet-európai vezetőség maximális elismerését elnyerte és más Unilever országok, illetve más cégek is szeretnék tovább vinni tőlünk a Diversity Talks-ot.
Nagy örömmel tölt el minket, hogy a belsős sikereket követően külsős elismerést is kaptunk a programra. A hrpwr.hu, az Üzlet & Pszichológia a Kreatív magazinnal együttműködve ötödik alkalommal hirdette meg a HR-kommunikációs szakma legrangosabb versenyét, a HRKOMM Award-ot, amelyre különféle Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő kampányokat, kommunikációs aktivitásokat lehetett nevezni.
A 117 leadott pályázatból 57 került be a döntőbe, így a 13 tagú szakmai zsűrinek nem volt könnyű dolga. A döntőbe kerülést követően mégis az Unilever vihette haza a Sokszínű munkahely kategórián belül az arany minősítést, valamint egy különdíjat is nyertünk (Lumina Learning különdíja a különbségeket leginkább értékelő vállalatnak).
Nagyon büszkék vagyunk az elismerésre és már dolgozunk a Diversity Talks további előadásainak megszervezésén.