A boldogság jegyében debütál az Algida új termékcsaládja

Kedvező ár-érték arányú, a legkedveltebb alapízekre építő termékcsaládot vezet be az Algida. Az Algida Smile áprilistól országszerte kapható, a bevezetéshez pedig jótékonysági akció is kapcsolódik közösen a Mosoly Alapítvánnyal.

 Piros háttéren Algida Smile termékek: dobozos fagyi, jégkrém, 6-os csomag. Felirat:

Új, 17 termékből álló jégkrémcsaládot vezet be az Algida, a magyar piacon már áprilistól országszerte elérhetővé válnak az újdonságok. Az Algida Smile névre keresztelt termékcsalád célja, hogy minél több vidám pillanatot nyújtson a termék fogyasztóinak.

Az Algida Smile széles, kedvező ár-érték arányú termékportfóliója a legkedveltebb alapízekre – csokoládé, vanília, eper - épít, illetve lefed minden, keresett kiszerelést. Utóbbi azt jelenti, hogy a szortimentben megtalálható a 900 ml-es és az 1,4 literes dobozos kiszerelés éppúgy, mint a multipack csomagokban forgalmazott pálcikás és tölcséres jégkrémek.

Az új termékcsalád figyelmet fordít a gyermekek felelős jégkrémfogyasztására is: az Algida Kid’s Smile almárka termékei között kizárólag olyan gyerekeknek szánt jégkrémek szerepelnek, melyek megfelelnek az Unilever Responsibly Made For Kids irányelveinek. Ez azt jelenti, hogy az Algida Kid’s Smile jégkrémek összhangban vannak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) táplálkozástani ajánlásaival.

Az Algida Smile bevezetését a Mosoly Világnapjához kötődően az Algida boldogságkutatása előzte meg. Több mint 12 500 válaszadó részvételével 12 országban vizsgálták meg többek között azokat a szempontokat, hogy fontosabb-e a boldogság, mint a pénz és mi tölti fel az embereket a pandémia alatt.

Az eredmények alapján a vagyoni helyzetnél és státusznál sokkal fontosabbá váltak a kapcsolatok, amelyek ebben a speciális időszakban is képesek erősödni. A közösségek összetartó és segítő szerepe egyre inkább erősödik, és ezzel együtt növekszik az idegenekkel szembeni együttérzés is. Jó példa erre, amikor idehaza is megtapsolták az egészségügyi dolgozókat országszerte, vagy a fiatalok segítettek bevásárolni az időseknek, de nem feledkezhetünk meg a felelős nagyvállalatok folyamatos segítségnyújtásáról sem.

Az Unilever legújabb termékcsaládjának, az Algida Smile-nak is az a célja, hogy minél több vidám pillanatot nyújtson a magyar családoknak, ezért az új termékcsalád bevezetéséhez egy jótékonysági akció is kapcsolódik.

A SPAR Magyarországgal közös kezdeményezés keretében két hónapon át minden eladott Algida Smile dobozos és multipack megvásárlása után az Unilever 50 forintot adományoz a Mosoly Alapítványnak. Ezzel az Algida Smile olyan családok jóllétéhez is szeretne hozzájárulni, amelyekben a gyermek súlyos, hosszantartó betegsége miatt kevesebb a felhőtlen pillanat.

Bővebben ezekről a témakörökről

Vissza az oldal tetejére

KÖVESSEN MINKET

Mindig keressük a kapcsolatot azokkal, akiknek hasonlóan fontos a fenntartható jövő.

LÉPJEN VELÜNK KAPCSOLATBA

Lépjen kapcsolatba az Unileverrel és a szakértői csapatokkal, illetve tekintse meg az Unilever elérhetőségeit szerte a világban.

Kapcsolat