1. Kezdőlap
  2. ...
  3. Press releases
  4. Fenntarthatósági Tervéről jelentett az Unilever

Fenntarthatósági Tervéről jelentett az Unilever

Nyilvánosságra hozta a 2013-as évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését az Unilever, amelyben a legfontosabb globális és hazai eredményekről számol be. A jelentés szerint a vállalat továbbra is stabilan haladt céljai megvalósítása felé, mindemellett fenntarthatósági tervének vállalásait is kibővítette.

Unilever logo

Az Unilever 2010-ben alapjaiban gondolta újra vállalati működését, és üzleti stratégiájának központjába a fenntarthatóságot helyezte. Határidőhöz kötött célkitűzéseit Fenntarthatósági Terv ében foglalta össze, amely társadalmi, környezetvédelmi és gazdasági teljesítményére is kiterjed. A vállalat évente összesíti és értékeli teljesítményét, az eredményekről pedig fenntarthatósági jelentésében ad számot globális és helyi (PDF | 6MB) vonatkozásban.

Az egészség és jólét javítását célzó vállalások eredményeként az Unilever 303 millió embert ért el 2013-ban. Míg 2010-ben a Terv indulásakor a mezőgazdasági nyersanyagok csupán 14 százaléka származott fenntartható forrásból, addig ez az arány 48 százalékra emelkedett 2013 végére. Az emberek megélhetését segítő programoknak köszönhetően 570 ezer kistermelő működését segítették az elmúlt évben.

„Rengeteget tanultunk a Fenntarthatósági Tervünk 3 évvel ezelőtti elindítása óta. 2013 eredményes év volt. Azon célok teljesítésében, amelyekre közvetlen ráhatásunk van, kiváló eredményeket értünk el. Tervünknek köszönhetően csökkentjük a kockázatokat, pénzt takarítunk meg, amit innovációra fordíthatunk. Azok a márkák, amelyek a fenntartható életmód üzleti modelljére épülnek, mint például a Dove, a Lifebouy, a Pureit és a Domestos, jól teljesítenek” – mondja Paul Polman az Unilever elnöke.

Az egészség és jólét javítását célzó vállalások eredményeként az Unilever 303 millió embert ért el 2013-ban. Míg 2010-ben a Terv indulásakor a mezőgazdasági nyersanyagok csupán 14 százaléka származott fenntartható forrásból, addig ez az arány 48 százalékra emelkedett 2013 végére. Az emberek megélhetését segítő programoknak köszönhetően 570 ezer kistermelő működését segítették az elmúlt évben.

„Rengeteget tanultunk a Fenntarthatósági Tervünk 3 évvel ezelőtti elindítása óta. 2013 eredményes év volt. Azon célok teljesítésében, amelyekre közvetlen ráhatásunk van, kiváló eredményeket értünk el. Tervünknek köszönhetően csökkentjük a kockázatokat, pénzt takarítunk meg, amit innovációra fordíthatunk. Azok a márkák, amelyek a fenntartható életmód üzleti modelljére épülnek, mint például a Dove, a Lifebouy, a Pureit és a Domestos, jól teljesítenek” – mondja Paul Polman az Unilever elnöke.

Hazai eredmények: átfogó társadalmi programok és csökkenő környezetterhelés

A globális Fenntarthatósági Tervben megfogalmazott célkitűzések a vállalat magyarországi működését is meghatározzák. „Magyarországon is folyamatosan azon dolgozunk, hogy a globális Fenntarthatósági Tervben megfogalmazott célkitűzések határidőre teljesüljenek. Köszönhetően annak, hogy céljaink megvalósításába vevőinket, beszállítóinkat és munkavállalóinkat is érdekelté tettük, az eredmények is látványosak” – mondja Gyenes András, az Unilever Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Az Unilever hazai programjai különösen a társadalmi programok tekintetében eredményesek:

  • A vállalat a társadalmi felelősségvállalási programjának részeként 2013-ban is csatlakozott az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága és az ÁNTSZ influenzafertőzés elleni kampányához, hogy minél több embernek segítsen higiénés szokásaik javításában.
  • A Dove 2013-ban megvizsgálta, hogy mit gondolnak a magyar nők a szépségről. A felmérésből kiderült, hogy a magyar nők csupán 1 százaléka (!) tartja magát gyönyörűnek, ami rosszabb, mint a nemzetközi átlag. Erre válaszul a Dove elkészítette a „Valódi Szépség Rajzok” című filmet, amellyel a női önbecsülés javításának fontosságára hívja fel a figyelmet, és arra ösztönzi a nőket, hogy vizsgálják felül a magukról alkotott véleményüket. A magyar nyelvű videót eddig több mint 116 ezren* látták.
  • Magyarországon a legtöbb nő szív és érrendszeri betegségek következtében hal meg, annak ellenére, hogy a keringési rendellenességek 80 százaléka megelőzhető lenne. Erre hívja fel a figyelmet a Pirosban a Nőkért mozgalom, amelyhez Magyarországon a Flora márka csatlakozott. Az elmúlt év a környezetterhelés csökkentését célzó vállalások tekintetében is eredményes volt:
  • Magyarországon 2013-ban a gyártásból származó tonnára vetített C02-kibocsátás 5 százalékkal csökkent 2012-höz viszonyítva, és 77 százalékkal 2008-hoz viszonyítva.
  • Az elmúlt évben a tonnára vetített vízfelhasználás 11 százalékkal növekedett, a veszprémi gyár új gőzfejlesztő berendezésének megemelkedett vízigénye miatt. Ez 2 százalékos emelkedés 2008-hoz viszonyítva.
  • Az egyik legnagyobb siker, hogy 2013 végére az Unilever Magyarország gyáraiból és raktáraiból már egyáltalán nem kerül hulladék hulladéklerakóba.

Terv 2.0.

Bár az Unilever számára az elmúlt év a fenntarthatósági célkitűzések tekintetében is eredményes volt,a Fenntarthatósági Terv továbbfejlesztéseként újabb célkitűzéseket fogalmazott meg a vállalat. Ilyen új kötelezettség-vállalás a méltányos foglalkoztatás megteremtése a teljes ellátási láncon belül, a nők lehetőségeinek kiterjesztése, valamint a befogadó üzleti modell kialakítása, amelyben nagyobb szerepet kapnak a kistermelők és a fiatal vállalkozók.

*2014. júliusi adat

Unilever Magyarország Kft.

Levelezési cím (központi iroda címe):

Beata Vince

Unilever Magyarország Kft.
1138 Budapest Váci út 182


beata.vince@unilever.com

Bővebben ezekről a témakörökről
Vissza az oldal tetejére

KÖVESSEN MINKET

Mindig keressük a kapcsolatot azokkal, akiknek hasonlóan fontos a fenntartható jövő.

LÉPJEN VELÜNK KAPCSOLATBA

Lépjen kapcsolatba az Unileverrel és a szakértői csapatokkal, illetve tekintse meg az Unilever elérhetőségeit szerte a világban.

Kapcsolat